Az Alcoa 120 éve

Az eljárás feltalálója: Charles Martin Hall
  • Charles Martin Hall felfedezése 1886. február 23-án történt, amikor még csak 22 éves volt. A felfedezés eredményeként kapott cseppecskéket az Alcoa “koronaékszereiként” szokták említeni.
  • 1886. július 9-én nyújtotta be szabadalmi igényét, de azt csak 1889. április 2-án adták ki.

A vállalkozás finanszírozása
  • Hall-nak nem volt könnyű pénzügyi támogatást találnia eljárásának üzleti alapokra helyezéséhez.
  • Hall ezért az ötvözetgyártó Cowles Electric Smelting & Aluminum Company-nál keresett segítséget, akikkel 90 napig dolgozott velük az eljáráson, de végül a céget nem érdekelte a felfedezés, így Hall ugyanott tartott, ahonnan indult. Jó jel volt, hogy a Cowles-nél találkozott Romaine C. Cole-lal, aki felismerte Hall felfedezésének értékét, és javasolta, hogy lépjen kapcsolatba Alfred E. Hunt századossal – aki az acélipar egyik első kohásza volt.
  • Hunt-ot annyira lenyűgözte Hall eljárása, hogy 1888. július 31-ére előzetes találkozót hívott össze öt munkatársával (akik mindannyian 35 év alattiak voltak). Bár a vállalkozást először Pittsburgh Aluminum Company-nak nevezték el, végül Pittsburgh Reduction Company néven jegyezték be 1888. október 1-jén.
  • 1888. augusztus 8-án megegyeztek abban, hogy kísérleti gyár építésére 5 ezer dolláros részletekben összeadnak 20 ezer dollárt.

Az első alkalmazottunk: Arthur Vining Davis
  • Az Alcoa első alkalmazottja, Arthur Vining Davis 21 évesen érkezett Pittsburgh-be az Amherst Főiskoláról, 1888-ban. A.V.Davis édesapja megkérte Hunt századost, hogy segítsen munkát találni a fiának. Hunt felvette Davist a Pittsburgh-i Tesztelő Laboratóriumába, de hamarosan úgy döntött, hogy Davis és Hall tökéletes csapatot alkotna.
  • Kezdetben Davis és Hall is 12 órás műszakot vállalt, és a gyár hamarosan 30 és 50 font (13,5 és 22,5 kg – a ford.) alumíniumot állított elő naponta, fontonként 8 dollárért.

Az Alcoa stratégiája: a vállalkozás bővítése
  • A vállalkozás fejlődése megindult: Hall végezte a kutatásokat, Davis pedig átvette a vezető szerepét.
  • A Pittsburgh Reduction Company javában próbálta tökéletesíteni eljárását, és a szabadalom lejárta előtt piacot találni az alumíniumnak. Például 1890-ben Davis kölcsönkért a Pennsylvania állambeli Erie-ben működő Briswold Company-tól (ahol öntöttvas konyhai edényeket gyártottak) öntőformákat, és csináltatott alumínium teáskannákat. Griswold le volt nyűgözve, és rendelt 2.000 teáskannát. Ám Griswold-nek a teáskannák kellettek, nem az alumínium, így az Alcoa belekezdett a gyártásba, hogy bebizonyítsa, van piaca ennek a fémnek.
  • Hamarosan már nem volt elég a kísérleti üzem kapacitása. A vállalat további támogatókat keresett, beleértve a Mellons-t is, és a haszon nagy részét visszaforgatták a vállalatba az első évtized során.
  • Ez a további befektetés lehetővé tette, hogy a vállalat 1891-ben a Pittsburgh-től 30 mérföldre található Pennsylvania állambeli New Kensington-ba helyezze át a működését. Az első fémet 1891 novemberében gyártották ott. Stratégiájuk a vertikális integráció volt. Az alapot jelentő fémöntési (olvasztási) vállalkozás megalapítása után elindult a vállalat terjeszkedése a nagyobb hozzáadott értékű termékek gyártása irányában, illetve az alapanyag-, és energia előállítása irányában. 1985 augusztusában kezdődött el a fém gyártása a New York-i új Niagra Worksben.
  • Hall és támogatói azt szerették volna, hogy az alumínium mindennapos fémmé váljon. Céljuk eléréséhez népszerűsíteniük kellett az alumínium használhatóságát a sokkal ismertebb árucikkeket helyettesítő lehetőségeként. Legjobban úgy tudtak az acéllal és a fával versenyezni, ha a technológiájuk finomításával és termelési kapacitásaik növelésével csökkentették termékeik árát. Az 1888 és 1897 közötti időszakban egy fontnyi alumínium árát 8 dollárról 36 centre tudták csökkenteni.

Szabadalmi problémák
  • Heroult – Röviddel az után, hogy Hall benyújtotta szabadalmi kérelmét, megtudta, hogy a francia Paul Heroult egy hasonló kérelmet nyújtott be. Bár Heroult felfedezése korábban keletkezett, mint Hall-é, kérelme nem tartalmazta az ún. „Előzetes Nyilatkozatot”, míg Hall kérvényében ott volt a nyilatkozat (az USA ún. elsőbbségi szabadalmi eljárása során tett nyilatkozat arról, hogy ki, hol és mikor fedezte fel a szabadalom tárgyát képező dolgot – a fordító megjegyzése). Az amerikai szabadalmi törvény szerint emiatt Heroult felfedezése a kérelem benyújtásának dátuma, vagyis 1886. május 22. Hall győzedelmeskedett, mert a nővére feljegyzései bizonyították, hogy az ő felfedezésének dátuma 1886. február 23.
  • Cowles és PRC – Szabadalmi viták merültek fel a Cowles testvérek és Hall között. Cowles elkezdte használni Hall eljárását a jog megvásárlása nélkül, és megvette Bradley szabadalmának használati jogát az általuk alkalmazott, elektromos ív elvén alapuló eljárásra. Perek és ellenperek sora után Cowles és Hall megalapították a Pittsburgh Reduction Company-t, Megvették Bradley szabadalmának használati jogát 1909-ig, Cowles pedig szerződést kötött/megállapodott évi 146 ezer font alumínium vásárlására a listaárnál 10 centtel alacsonyabb áron.

Kartellezési gondok
  • A Sherman törvénytervezet 1890. július 2-án vált törvénnyé, két évvel az után, hogy a Pittsburgh Reduction Company elindult. A törvény tiltja az illegális kereskedést, és kimondja, hogy minden ember, aki monopolizálja az ipart vagy a kereskedelmet az államok között vagy más országokkal, szabálysértést követ el.
  • 1912-re az Igazságügyi minisztérium szerint az Alcoa három pontban sértette meg a Sherman törvényt: korlátozó szerződéseket kötött, és állítólag részt vett tisztességtelen versenyben és külföldi kartellekben. A következő öt év során az Alcoa monopolhelyzetben volt az észak-amerikai alumíniumtermelésben, a világ termelésének 63%-át adta.

Vezetőségi változások
  • Az első világháború idejére a Mellons tartotta ellenőrzése alatt a vállalat részvényeinek egyharmadát, de a vezetést másokra hagyták. A. V. Davisről úgy gondolták, hogy túlságosan fiatal, amikor 1899-ben Hunt meghalt, ezért Richard B. Mellon lett az Elnök. Ügyvezető igazgatónak pedig Davist nevezték ki.
  • 1907-ben a vállalatot átnevezték Aluminum Company of America-ra, és 1910-ben A. V. Davis-t kinevezték Elnöknek.
  • 1914-ben Hall meghalt, és végrendeletében A. V. Davisre hagyta részvényét és egy további részvény szavazati jogát. Davis lett az igazgatótanács elnöke és New York-ba költözött. Roy Arthur Hunt, Hunt százados fia lett az operatív vezető, és a napi adminisztratív igazgatási feladatokkal is ő foglalkozott. Davis bátyja, Edward Pittsburgh-ben volt, és az Alcoa értékesítési részlegét fejlesztette. A vezetőség New York és Pittsburgh között ingázott.

Az első világháború
  • Amikorra Amerika belépett a háborúba, az Alcoa termelésének 90%-át háborús alkalmazásokra fordították. 1918-ban a New Kensington üzem termelésének döntő többsége nem konyhai edény volt, hanem kemping étkészlet (alumínium tányérok és dobozok), vizes kulacs és védősisak volt. Az alumínium – más stratégia anyagokhoz hasonlóan - államilag szabályozott anyaggá vált és ennek megfelelően az ára alacsony maradt.
  • Amikor vége lett a háborúnak, az Alcoa-nak rá kellett jönnie, hogy felesleges kapacitásokkal rendelkezik, a kereslet nagyon lecsökkent, az import visszaesett. Megszűnt a hatósági árszabályozás és megkezdődött az alumínium terjedése nem-háborús célú alkalmazásokban.

Az Alcoa levonta a tanulságot
  • A háború előtt az Alcoa a gyártásra koncentrált. A háború hozta meg azt a felismerést, hogy szükséges lenne a termékfejlesztés. Németország kifejlesztette a Duralumin-t, a különösen nagy szilárdságú réz-alumínium-magnézium ötvözetet, az Alcoa pedig semmi ilyennel nem rendelkezett. Az Alcoa kutatási részlege gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Kormányzati nyomás hatására fejlesztette ki az Alcoa a Duralumin megfelelőjét, saját 17S ötvözetét.
  • Az Alcoa tudta hogy, többet kell a kutatásra fordítania. Felvették a briliáns tudóst, Francis C. Frary-t - akinek jó eredményei voltak a kémia, a vegyészet és a fémkohászat terén - és aki munkáját 1918 decemberében kezdte meg az Alcoa-nál. Az ő feladata volt Hall technológiájának továbbfejlesztése, hogy a 97,75% tisztaságú alumíniumból 99.99%-os tisztaságút állítson elő. 1930-ban New Kensingtonban megépült az akkori kor legfejlettebb technikáját jelentő Alumínium Kutató Laboratórium. Folytatódott a kutatás decentralizálása, Frary szervezete pedig Laboratóriumok néven vált ismertté.

Terjeszkedés Amerikán kívül
  • Az I. világháború után, amikor egyre drágábbá vált az energia az Amerikai Egyesült Államokban, az Alcoa terjeszkedni kezdett. A cég a kanadai fejlesztések piacára James B. Duke-kal lépett be. 1925-ben jött létre az a tranzakció, melynek eredményeképpen Duke 16 millió dollár értékű elsőbbségi részvény és a rendes részvények 15%-ának tulajdonosa lett. Duke három hónappal később bekövetkezett halálakor az Alcoa irányítási-ellenőrzési jogot biztosító részvénycsomagot vásárolt a kanadai vállalkozásban, ezzel elősegítve, hogy a Duke örökség végrehajtói ki tudják fizetni az esedékes ingatlanszerzési illetékeket.
  • 1928-ra az Alcoa már magáénak tudhatta a világ kohófém gyártási kapacitásának felét: 90 ezer tonnát az Amerikai Egyesült Államokban, 45 ezer tonnát Kanadában és 15 ezer tonnát Európában, de az elavulttá váló európai létesítmények egyre több problémát jelentettek. 1928. június 4-én az Alcoa eladta a 34 vállalatban (a világ sok országában) lévő addigi tulajdonjogát (részvényeit), a vállalatokat átadta az Aluminium Limited of Canada-nak.
  • Davis bátyja, Edward néhány műszaki szakértő és kereskedő társaságában Kanadába ment, hogy az Aluminium Limited elnöke legyen, az Alcoa elnöke pedig Roy Hunt lett.

Az Alcoa monopólium pere
  • 1924-ben az FTC megjelentett egy írást, amelyben kritizálta az Alcoa gyakorlatát. Más panaszok is érkeztek a hatóságokhoz, ezek nyomán kivizsgálás kezdődött, melynek következménye lett az 1937-es Alcoa elleni monopólium per.
  • Az FTC véleménye szerint az Alcoa megpróbálta monopolizálni a bauxitbányászatot, megkísérelte monopolizálni a világ vízerőműveit, uralta és ellenőrizte az USA-n belül az alumínium importot és kártékony árcsökkentésbe kezdett.
  • Az Alcoa mind a 130 vádpontban megnyerte a pert. Viszont a kormány fellebbezett és nyert. A Legfelsőbb Bírósághoz nem lehetett fordulni, mivel a bírók közül négyen részt vettek az Alcoa elleni korábbi monopólium perekben. A Kongresszus külön határozatára volt szükség, amely a másodfokú bíróságot felruházta a Legfelsőbb Bíróság jogosultságaival erre az esetre vonatkozóan. A Bíróság szerint az Alcoa ellenőrizte az alumínium tuskók piacának több mint 90%-át az USA-ban. Önmagában ez az egyetlen szám elégséges volt a Sherman törvény megsértésének igazolásához, függetlenül attól, hogy az Alcoa-nak szándékában állt-e a monopolizálás vagy sem.
  • Mindmáig az Alcoa elleni per a leghosszabb ideig tartó per az USA történetében. A társaság eljutott odáig, hogy majdnem eltűnt, és megszűnhetett volna, ha az Alcoa nem játszott volna akkora szerepet a II. világháború megnyerésében.

A második világháború
  • A II. világháború kitörésekor folyamatban volt a kartell per. Miközben az Alcoa a bíróságok előtt hadakozott, a cég alumíniumja stratégiai jelentőségűvé vált a háború megnyeréséhez. Az alumínium annyira fontos volt, hogy 1942-ben nyolc német szabotőr lépett partra tengeralattjárókról: négyen Long Islanden, négyen dél-Jacksonville-ben, azzal a feladattal, hogy semmisítsék meg az Alcoa massenai és kelet St. Luisi üzemeit.
  • R. S. Reynolds (a Reynolds Metals elnöke) már 1939-ben Európába utazott és látta a német hadsereg készülődését. Amikor visszatért Amerikába, Reynolds sürgette Davist, hogy háromszorozzák meg a légierő részére gyártott alumínium mennyiségét, de az Alcoa lassan mozdult.
  • A kormány úgy gondolta, hogy a hiány kialakulásának oka az Alcoa amerikai kohófém alumínium-gyártásban elfoglalt monopólium szerepe. Az Alcoa negatív publicitást kapott, azt híresztelték, hogy nem látta előre a háborús igények megjelenését, és elsődleges okként az Alcoa monopóliumát említették.
  • Az Alcoa a háborús időkben megdöbbentő sebességgel vette fel a kesztyűt. Három év alatt több mint 20 új üzemet épített fel: 8 kohót, 11 termékgyártó üzemet, 4 timföldgyárat, és ezeket a kormány helyett működtette. A II. világháború alatt az iparági befektetés összege 672 millió dollárral nőtt, ebből 474 millió dollár Alcoa befektetés volt. A foglalkoztatottak száma az 1939-es 26.179 főről 1944-re 95.044 főre nőtt.
  • A háború után az USA kormánya megszüntette az Alcoa üzemekkel a bérleti szerződést és a legtöbb üzemet eladta a Kaiser and Reynoldsnak az üzem felépítési költségén vagy alacsonyabb áron, és az Alcoa-t kötelezte az üzemek működtetéséhez szükséges technológia átadására. Az Alcoa egyetlen üzemet, a Cressonában lévő présművet tarthatta meg.
  • Az országban ekkor lényegében négy nagyobb cég versengett egymással – az Alcoa, az Aluminium Limited, amely később Alcan lett, a Reynolds és a Kaiser. 1947-ben az Alcoa kérvényezte, hogy a kormány adjon ki nyilatkozatot, miszerint az Alcoa már nem monopolizálja a piacot, de a kérvényt elutasították és az Igazságügyi Minisztérium egészen 1957-ig fenntartotta az Alcoa feletti irányítási jogát.

Családi tulajdonból intézményes tulajdonba
  • 1949-ben George Clapp, a Pittsburgh Reduction Company eredeti alapítóinak egyike elhunyt, az Igazgató tanácsban helyét Alfred M. Hunt, Hunt százados unokája vette át. 1950-ben a bíróság elrendelte az Alcoa főbb részvényeseinek, hogy adják el vagy az Alcoa vagy az Alumínium Limited (Alcan) részvényeiket. Egyedül E. K. Davis értékesítette Alcoa részvényeit. A bíróság fenntartotta az Alcoa feletti irányítási jogát, mivel biztosítani akarta, hogy a Reynolds és a Kaiser ne váljon gyenge, hatástalan versenytárssá.
  • Roy Hunt 1951-ben nyugdíjba ment, az elnöki pozícióban Irving W. („Főnök”) Wilson követte, aki az első volt a nem alapítók családjából származó elnökök sorában.
  • Az Alcoa-t 1925-ben jegyezték be a Curb tőzsdén, az Amerikai árutőzsde elődjén, majd 1951. június 11-én lépett elő a “Nagy Táblára.” Az Alcoa 1951-ben indította el TV hirdetési kampányát Edward R. Murrow “See It Now” című CBS hírprogramjának szponzorálásával. 1952-ben jött létre az Alcoa Alapítvány és ugyanebben az évben épült fel az alumínium szerkezeti alkalmazásokat szemléltető Alcoa épület Pittsburgh belvárosában.
  • 1957 augusztusában A.V. Davis 69 évnyi munka után nyugdíjba vonult.

Alumínium versengés: kilépés a kartell árnyékából
  • Az Alcoa monopóliumának befejeződése után nem sokkal kialakult a verseny, új versenyzők léptek színre: az Anaconda 1955-ben, az Ormet 1956-ban és a Harvey 1958-ban. Ezek az új játékosok kohókat építettek az Amerikai Egyesült Államokban. Az Alcoa nagyobb piaci részesedést veszített, mint amekkora mennyiségi növekedés származott az igények növekedéséből.
  • Roy Hunt az 1920-as évektől kezdve idegenkedett a tengeren túli (európai) terjeszkedés gondolatától. Az Alcoa emiatt mindig elszalasztotta a tengeren túli (európai) terjeszkedési lehetőségeket egészen addig, amíg Lawrence Litchfield, a bauxitbányászat vezetője Hunt tudta nélkül, 1957-ben szerződést kötött egy francia/svájci/kanadai konzorciummal guineai bányászatra. Hunt rettenetesen dühös lett a hír hallatán, aztán ellenállása egyre jobban gyengült. Az 1958-as suriname-i Brokopondo vállalkozás volt az Alcoa első, a bauxitbányászattól a fém előállításáig terjedő spektrumot lefedő nagyobb offshore cége, amely egy vízenergia előállító üzemet és egy kohót foglalt magában.

Az Alcoa az 1960-as években
  • A brokopondo-i siker után az Alcoa alig várta, hogy részt vegyen külföldi vállalkozásokban, és 1961-ben a Western Mining-gal megalakította az Alcoa of Australia-t (ausztráliai Alcoa-t), hogy kiaknázzák Ausztrália óriási bauxit tartalékait. Az 1960-as évek közepén az Alcoa megkezdte alumíniumgyártó üzemei építését Brazíliában.
  • Az Alcoa az ingatlanfejlesztési üzletág felé nyitott, a Los Angeles-i Century City volt az első ezen a területen. Tod Hunt Jr. szerint egy időben az Alcoa volt Amerika második legnagyobb ingatlanfejlesztője.
  • Frederick J. “Fritz” Close (igazgatótanács elnöke, 1966-1970) volt az Alcoa leginkább figyelemre méltó kereskedője. Close kiemelkedő teljesítményt nyújtott a kutatás-, és fejlesztési terén, ő indította el a cég kereskedelmi ingatlan építési vállalkozási ágát. Lelkes volt az új kezdeményezések fejlesztése iránt, és John Harper volt az, aki a stratégiát irányította.
  • John D. Harper (elnök 1963-65; elnök és vezérigazgató 1965-70; igazgatótanács elnöke és vezérigazgató 1970-75) 1933-ban lett az Alcoa teljes munkaidős munkatársa. Az ő irányítása alatt az Alcoa a nagyobb hozzáadott értékű termékek felé mozdult el. Harper-nek kiváló politikai érzéke volt. Krome George mondta Harperről, hogy “dobjátok le a Szahara sivatag kellős közepére, és tíz percent belül ismerni fogja azt a fickót, aki a legközelebbi oázist üzemelteti.”
  • 1961-ben az Alcoa megjelent a piacon az italos dobozokhoz gyártott alumínium doboztetővel, amit először gyümölcsleves dobozoknál használtak. Az Alcoa fejlesztette ki az Easy-Open (könnyen nyitható) alumínium technológiát, és 1962-ben meggyőzte a Pittsburgh Brewing Company-t (pittsburgh-i sörfőző vállalatot), hogy használja ezt a technológiát az egyik sörös doboza, az Iron City Beer esetében, majd ezt követte a Schlith és a Busch sörfőző vállalat. 1963 végére a legtöbb sörfőző átvette ezt a fajta alumínium doboztetőt, az amerikai sörös dobozok 40%-án már ezt használták. 1968-ra már ezzel a megoldással készült sörös dobozok több mint 80%-a. (Ma már csaknem 100%-a alumínium.)
  • Close volt a merev konténer lemez (RCS) kifejlesztésének mozgatórugója – ez a termék az Alcoa és az iparág legfontosabb új terméke a háború utáni időszakban. Harper érdeme az, hogy ő állította rá az Alcoa-t az RCS piacra, amivel megelőzte az iparág többi szereplőjét.
  • 1965-ben tűnt fel az első “külsős” igazgató az igazgatótanácsban: Paul Miller, a First Boston Corp.-tól.

Az Alcoa az 1970-es években
  • Az 1970-es évek további tengerentúli terjeszkedést hoztak. Az évtized elejére az Alcoa gyártóüzemeket létesített Kolumbiában, El Salvadorban, Franciaországban, Hollandiában, Nyugat-Németországban, Marokkóban, Tunéziában és Líbiában.
  • A további külsős igazgatók és az intézményi befektetők növekvő tulajdonjogával párhuzamosan egyre nőtt a nyomás a profit maximalizálására. Az energiaárak az égbe ugrottak az olajhiány és az embargó miatt. Ebben az évtizedben az Alcoa hét amerikai kohójában 400%-kal emelkedtek az áramköltségek. A nem alumínium anyagok konkurenciája is nőtt ebben az évtizedben.
  • 1978-ban a London Metal Exchange (londoni fémtőzsde) megkezdte a kohófém alumínium-kereskedést.
  • W. H. Krome George (elnök, 1970-72; elnök és vezérigazgató, 1972-75; az igazgatótanács elnöke és vezérigazgató, 1975-1983) modernizálta a céget, bevezette a számítógépes információs rendszereket az olvasztási és hengerlési műveleteknél, és matematikai modellezést használt a termelés irányítására és a költségek csökkentésére. George vezetése alatt az Alcoa külföldi befektetései csúcsra ugrottak Brazíliában és Ausztráliában, és megjelent az üzletági koncepció.

Az Alcoa az 1980-as és 1990-es években
  • Míg Krome George szerint az alumíniumban még mindig volt kiaknázatlan csúcstechnológiai lehetőség, Charlie Parry (elnök 1981-83; igazgatótanács elnöke és vezérigazgató, 1983-87) az alumíniumon kívüli területek felé kezdett terjeszkedni, és nem alumínium termékekkel tette változatossá a termékskálát. Az Alcoa olyan termékek felé nyitott, amelyeknél azt gondolta, hogy műszaki szakértelme előnyt jelenthet számára.
  • 1987-ben Paul O’Neill-t választották az igazgatótanács elnökének, ebben a pozícióban ő volt az első kívülről jövő ember. Krome George-nak - aki az International Paper igazgatótanácsának tagja volt, amikor megismerte Paul O’Neill-t - jelentős szerepe volt abban, hogy O’Neill lett az Alcoa igazgatótanácsának elnöke.
  • O’Neill gátat vetett a termék-diverzifikálásnak és újra az Alcoa alumínium alaptevékenységeire koncentrált. A biztonságtechnika elsődleges szerepet kapott, ekkor vezették be azt a gyakorlatot, hogy az alkalmazottak és részvényesek kaptak a nyereségből. Ezek a dolgok javították a belső morált és kedvező piaci reakciót váltottak ki.
  • O’Neill a decentralizált üzletági szerkezetet részesítette előnyben, és teljesen a feje tetejére állította a hagyományos vállalati szerkezeti piramist. Az Alcoa a vevőire koncentrált. A fordított piramis modell a jövedelmezőséghez vezető útként a vevői elégedettség fontosságát hangsúlyozta.
  • A Szovjetunió összeomlása miatt az alumínium ára drasztikusan csökkent, mivel Oroszország – készpénz iránti elkeseredett küzdelme egyik lépéseként elárasztotta a piacot alumíniummal. Ehhez társult az 1990-es évek elejének gazdasági visszaesése, amely az Alcoa-nál szükségessé tette elbocsátások és más költségcsökkentő intézkedések alkalmazását.
  • Az 1990-es évek közepére beigazolódott O’Neill stratégiája, és az árbevételek újra emelkedni kezdtek. Az információs rendszereket tökéletesítették, és új, az akkori idő szerinti legmodernebb vállalati iroda épületet terveztek Pittsburgh északi partvidékére.
  • Alain J. P. Belda követte O’Neill-t a vezérigazgatói székben 1999-ben, abban az évben, amikor a vállalatot hivatalosan átnevezték Alcoa Inc.-re, hogy a név is kifejezze a globális jelenlétünket.

Az Alcoa 2000-től napjainkig
  • O’Neill igazgatótanácsi elnöksége alatti elnökként Alain Belda volt az Alcoa Business System, az 1980-as és 90-es évek minőségi kampányainak ígéreteit beteljesítő módszer mozgatórugója. Az Alcoa stratégiai felvásárlásokat hajtott végre: felvásárolta az Alumaxot, a Reynolds-t, és a Howmet-et.
  • 2001-ben Paul O’Neill távozott az Alcoa-tól és az USA pénzügyminisztere lett. Belda lett az igazgatótanács elnöke és a vezérigazgató.
  • Igazgatótanácsi elnökként és vezérigazgatóként Belda követte azt az irányt, amit O’Neill kezdett el a vállalat-felvásárláson keresztüli növekedéssel, a gondos költségmenedzseléssel és az üzletágak átalakításával, hogy azok az Alcoa legfontosabb piacaira koncentráljanak: a repülőgépiparra, a földi szállítóeszközökre és a hadiiparra.
  • A 2001. szeptember 11.-ei események, az emelkedő üzemanyag árak, a fémek piacain tapasztalható növekvő instabilitás, és a globális gazdasági visszaesés hullámvasútra ültette az Alcoa-t az új évezred első éveiben. A kezdeti visszaesés után a repülőgépipar megrendelései fokozatosan ismét növekedni kezdtek a 2001 utáni években, de az energiaárak globális növekedése világszere újabb lassulást hozott a szállítóeszközök piacán.
  • 2008 májusában Klaus Kleinfeld lett az elnök és vezérigazgató.